Ez a program még 2000-ben jött létre a Szív Világszövetségének (WHF) kezdeményezésére, amihez hazánk már akkor, tehát több mint két évtizede csatlakozott. A világon mindenütt egyszerre megrendezendő Szívünk Napja magyarországi eseménye tavaly a pandémia miatt elmaradt, az idén azonban semmi sem szabott gátat a lebonyolításának.

A TE-n érdekes előadások hangzottak el, olimpikonok is tiszteletüket tették, torna és más tömeges egészségprogramok színesítették az egyébként is napsütéses vasárnapot. A nagyszabású családi, egészségmegőrző rendezvényen a kardiológiához kapcsolódó kiállítók, valamint interaktív és szórakoztató programok ugyancsak szerepeltek, akárcsak kardiovaszkuláris szűrővizsgálatok, véradás, színpadi fellépések, szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések. Az esemény házigazdája Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese volt.
„Nagyon jól éreztem magam, mert egy valóban jó hangulatú és igen hasznos rendezvényen lehettem házigazda. Remélem, hogy azok a fontos üzenetek, amelyeket a rendezvényen többen megfogalmaztunk minél több emberhez eljutnak. Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a legjelentősebb halálozási és megbetegedési kockázatot. Az Alapítvány küldetése a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem, ami nagyon fontos. A Magyar Kardiológusok Társasága minden évben ilyenkor, szeptember végén, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és egyéb halálok együttvéve.”